2019. október 29., kedd

6. Rinwill

"A bosszú bosszút szül, a vér vért fakaszt, és a tűz csak még több tüzet kelt. Ne nézzétek tétlenül, hogy kárt szenvedtek, de a megtorlásnak egyszer véget kell vetni. Aki Wyrda tanai szerint él és hallgat az istennő szavára, tudni fogja, mikor volt elég!" - A Csuhás Kóbor, Wyrda sokat vitatott második prófétája

Rinwillnek szokatlan volt a helyzet, hisz még soha nem ült a hátán senki. Bár Baumit sokkal jobban felzaklatta a dolog, már amennyire a nyereg rángatásából és a menetszélen keresztülszűrődő, szokásosnál magasabb tónusú hangokból meg tudta ítélni. Amikor a lány felkapaszkodott a nyeregbe, még boldogan ecsetelte, mennyire izgalmas élmény lesz ez az egész, sárkánnyal, repüléssel, királylánnyal. Aztán Rinwill nekilódult a mezőn, ekkor már nem csacsogott, mereven szorította a sárkány oldalát és húzta a nyereg szíjait. A mező végéhez közelítve Rinwill elrugaszkodott, szárnyával csapkodva a fák koronája fölé emelkedett. Ahogy csupán karnyújtásnyira a lombok felett suhantok, és a sárkány mellkasa nyomán törött, füstölgő ágak hullottak alá az erdőbe, a lány fel is sikoltott. Ezt jó ideig nem is hagyta abba, csupán rövid szüneteket tartott, de mivel Rinwill nem ért rá hátranézni, legalább ebből és a súlyból tudta, hogy a lány még nem zuhant le. Egyelőre ez is elég volt.

Úgy tűnik, ez a nyereg-dolog tényleg működik. Kételkedett a történetekben, amiket a druidák meséltek a régmúlt sárkánylovasairól: ahogy ő ismerte a rokonait, nem tudta elképzelni, hogy egyenlő, vagy akár fontosabb félként a hátukra engedjenek embereket. De ha ilyen eszközök fennmaradtak, akkor valami lehet a legendákban.

Amikor a sárkány olyan magasra kapaszkodott a levegőben, hogy az erdő már csupán bolyhos szőnyegként borzolódott alattuk az őszi szélben, Baumi vergődése egyszercsak alábbhagyott. Most, hogy már csak siklott, hátranézett, hogy vajon elájult a lány, vagy ledermedt a félelemtől, vagy mi a baja. Baumi elkerekedett szemmel bámult lefelé, nyitott szája mosolyra görbült, arca kipirosodott. Ahogy észrevette, hogy Rinwill őt nézi, valamit kiabált is előre izgatottan, kezeit a magasba emelve. A sárkány elcsípett egy-két foszlányt: "ez csodálatos!", és "nem is félelmetes". Rinwill ekkor váltott zuhanórepülésbe, szárnyait behúzva, orrát lefelé fordítva indult meg a föld felé. Gondolta, nem árt tesztelni a nyereg határait. Elég biztos volt benne, hogy ha ki is oldanak a pántok, lesz ideje elkapni a lányt. És amaz amúgy is kezdte túl jól érezni magát, gondolta kajánul.
A lány rövid sikkantása után csak a lábának a minden eddiginél erősebb szorítása és a nyereg összes szíjának a feszülése jelezte, hogy még kapaszkodik. Sebesen közeledtek a talaj felé, az egyes fák kiváltak a lombkoronák zöld tengeréből. Baumi egyszercsak megtalálta a hangját, de a levegő üvöltése mellett csak a nevét hallotta ki a kiabálásból.
A sárkány fejben felkészült a válltépő rántásra, és kitárta hatalmas szárnyait, hogy siklásba tudja fordítani a zuhanásukat. Számtalanszor játszott már ezzel, szinte tökélyre vitte ezt a manővert. Emiatt magabiztos volt, de Baumi ráadás súlya meglepően nagynak bizonyult. Azt hitte, tényleg kiszakadnak a vállai a helyükről ahogy összeszorított szemmel, minden izmát megfeszítve sikerült végül síkba fordítania magát. Mélyebbre süllyedt, mint biztonságos lett volna: karmai bele-beletéptek a fák lombkoronájába, a hasát verték a magasabbra nyúló ágak, ahogy hajmeresztő sebességgel siklott az erdő felett.
- Rinwill! Vigyázz, fa, FA!
Épp csak kinyitotta a szemeit, de ő is látta az erdőből kiemelkedő fát, ami felé tartottak, de kicsit késő volt az irányváltoztatáshoz. Szíve vadul pumpálta a vért, ami a föld mélyének forróságával izzott ereiben. Az utolsó pillanatban - Baumi sikolyának kíséretében - elrántotta a testét, negyed fordulattal kicsavarodva, hogy a szárnyai ne ütközzenek a fa törzsének. Hagyta, hogy a lendület vigye tovább, és teljesen fejjel lefelé fordulva vitorlázott pár szívdobbanásig. Régen érezte magát ennyire élettelinek; évek teltek el azóta, hogy a többi sárkánnyal repült, jól esett megosztani valakivel a repülés örömeit, még ha az csak elszenvedője volt is a dolognak. Hatalmas lángcsóvákat fújt az ég felé, felkergetve azt a néhány madarat, ami balgaságból vagy álmossága miatt még nem rebbent fel a ragadozó érkeztével.
Visszafordult, hogy az utasa ne lógjon túl sokáig, és célbavett egy kisebb tisztást. Az igazat megvallva elfáradt, hasogattak a vállai, és úgy érezte, Bauminak is jót tenne egy kis pihenés. No meg a felgyülemlett forróságot is ki akarta adni magából. Szinte biztos volt benne, hogy az ember a hátán nem viselné jól, nem is beszélve a relikviának minősülő nyeregről.
Átbukott az utolsó fák felett, már ívben kanyarodva lefele.
Baumi a hirtelen manőver hatására tiltakozni kezdett egyre emelkedő hangerővel.
- Ne csináld, ne, NE, LE FOG..! - de végigmondani már nem tudta, mert lezöttyentek a tisztásra. A hely szűkössége miatt Rinwillnek rövidre kellett vennie az leszállást, így kicsit durván érkeztek. Csak remélni tudta, hogy a nyereg készítői erre is gondoltak.

A sárkány csak Baumi kapkodó lélegzetvételét és a saját fújtatásán hallotta, egyébként csend ült a tisztáson, ahogy a fű halkan sercegve, lustán lángra kapott a lábai körül. Hátrafordította a fejét, hogy a lányra tudjon nézni, aki halottfehér arccal bámult rá, a verejték hatalmas gyöngyökben ült ki a homlokára, máskor kócos haja csapzott vörös pamacsként tapadt a fejére.
- Na, milyen volt sárkányháton lovagolni? - kérdezte Rinwill vidáman.
Baumi egy percig még elkerekedett szemel bámult, légzése csak lassan enyhült. Majd remegő kezekkel kioldozta a nyereg szíjait és kötéseit, közben néha felnézett az őt figyelő sárkányra. Szaggatottan, egyre emelkedő hangerővel kezdte szidalmazni.
- Majdnem meghaltunk! Mit gondoltál? Gondolkodtál egyáltalán?!
Lecsúszott a sárkány hátáról, lábai alig tartották meg. Zihált, arca a korábbi fehérről vörösre váltott, kezei ökölbe szorultak, izzadtságának sós illatába valami kesernyés keveredett. Rinwill nem egészen értette a kérdéseket, és meglepődött, amikor Baumi nekirontott, és elkezdte csépelni az oldalát.
- Hülye sárkány! Mit képzelsz magadról? Azt hittem, lezuhanunk!
Rinwill megadta magát, szárnyait kiterítve az oldalára borult, és a nevetéstől rázkódva hagyta, hogy a lány gyenge ütései záporozzanak rá. Akkor Baumi mérges, állapította meg. Akkor nincs eltörve. Belegondolva, félig-meddig igazat kellett adnia a lánynak, tényleg kicsit közelebb voltak a talajhoz, mint szerette volna. Talán szégyellnie kellett volna magát, de még mindig benne volt az izgalom, és hát a lány erőtlen ütései is inkább humorosak voltak mintsem fenyegetőek.
- Te... Te nevetsz? Szerinted ez vicces?! Én itt mindjárt szívrohamot kapok, te meg nevetsz?
Rinwill tanulmányozta a lányt, teste még mindig meg-megrándult a nevetéstől, amit próbált elnyomni a helyzet komolyságára való tekintettel. Baumi lihegve ütötte tovább, vörös haja szanaszét lobogott. A lány egy utolsó rúgás után erejét vesztve rogyott neki a smaragd pikkelyeknek.
Rinwill egy percig csak nézte, ahogy Baumi az arcát a kezébe temetve sikertelenül próbálja rendezni a légzését, majd a szárnyával betakarta az egyre jobban remegő lányt. Rájött, hogy kedveli ezt a lényt.
- Sosem hagynám, hogy bántódása essen a kedvenc kis vadászmesteremnek - duruzsolta egészen közelről egy kis idő múlva.
Baumi hatalmas, szaggatott levegőt szívott be, majd kiküzdötte magát az őt takaró szárny alól, és nedves, kipirosodott szemekkel felnézett a hatalmas hüllőpofára.
- Nem - jelentette ki kemény hangon - Dögöljön meg a királylány, te meg menj vissza az erdőbe füvet zabálni! - viharzott el a lány lobogó vörös hajjal. A haragosnak tűnő mondat végét már a válla felett kiáltotta vissza.
Rinwill értetlenül bámult utána. Egyfelől nem értette, mitől volt ennyire mérges a lány, hiszen végig majdnem biztos volt benne, hogy nem esik bajuk. Majdnem. Eléggé. Másfelől annak ellenére, hogy szavai szerint nem törődik a királylánnyal, pont abba az irányba indult el. Talán ő maga akar végezni vele? A gondolatra megrándultak a mancsai, de maga sem tudta, hogy megakadályozni indulna, segíteni vagy csak nézőnek.
Pár perc morfondírozás, és tucatnyi elképzelt helyzet, félig megfogalmazott párbeszéd lejátszása után elindult arra, amerre Baumit sejtette. Eszébe jutott ugyanis, hogy az erdőben akadnak az embereknél nagyobb, fogasabb, karmosabb lények is, a lány pedig minden fegyverét a nyeregben hagyta.
Bár nem egy fa kérgét dörzsölte le hatalmas foltokban elhaladtában, de azt tudta, hogy fentről képtelenség belátni a sűrű lombkoronán keresztül, így kénytelen volt a talajon követni. Mélyen beszívta az erdő furcsa illatát; a fák és állatok ismerősek voltak, valami idegen szag mégis belevegyült. Rinwill korántsem rendelkezett olyan kifinomult szaglással, mint az erdő némely állata, de Baumit is kiérezte halványan. A lányt szólongatva, szemét nyomok után meresztve haladt lassan és zajosan az erdőben.
Ment amerre az orra a lány nyomát sejtette, küzdve a néhol szűken álló fákkal, sűrű aljnövényzettel, azon tűnődve, mennyire egyszerűbb lenne utat égetni magának. De próbálta nem magukragyújtani az erdőt, a repülés alatt felgyülemlett forróságot is benntartotta. Az egész erdő lenyűgözte, nem gondolta, hogy alig pár napnyi repülésre ennyire gyantásabb a fák illata, a bogarak ennyivel élénkebbek, de még a madarak csivitelése is izgalmasan idegenül hangzott. Azon tűnődött, hogy vajon az emberek közelsége miatt nő-e máshogy a moha, vagy a fakéregnek más a minősége, meg is karmolt egy fát, lehántva egy kis kérget, megízlelte, de a gyanta ízén kívül más különbséget nem fedezett fel, így undorodva köpte ki. Körbenézett, már majdnem eszébe jutott, miért is indult el, amikor valami megrezgette egy közeli bokor leveleit. Óvatosan, amennyire telt tőle, megközelítette, hogy felderítse, miféle állat motoz.

Rinwill épp egy furcsa táncot lejtő bogarat tanulmányozott egészen közelről, a kis ízeltlábú csápjai szinte a pupilláját simogatták. Ismerős volt a kis ízeltlábú, pont ilyeneket talált épp ilyen virágok szirmai között otthon is. Csakhogy, gondolkodott el erősen, ha ezek a bogarak kékek voltak, míg az otthoniak zöldek, és az itteni virág rózsaszín míg az otthoni kék, akkor...
Egy váratlan emberi hangra összerezzent, a szeme hozzáért a levélhez, amin a bogár rendezgette a végtagjait, mire elrántotta a fejét, beleverve egy tölgy törzsébe, aminek a hatására egy kis lángnyelv is kicsapott az szájából.
- Wyrda virágos kötényére, nem gondoltam, hogy ennyire ijedős vagy! - ismerte fel Baumi hangját.
Rinwill elterülve, összegubancolódott végtagokkal felnézett Baumira, aki egy fa egyik alsó ágán guggolt. A lány szájának a sarka kicsit, kunkorodott, és ahogy nézte a szeme feletti rész - hogy is hívják... szemöldök! - is simának tűnt. Lehet, hogy már nem haragszik? Feltápászkodott, mellső lábaival az avarban toporogva jelezte az izgatottságát, aztán emlékeztette magát, hogy nem tegnap tört ki a tojásból. Gyorsan eltaposta a még mindig lángoló csipkebogyóbokrot, és közelebb hajolt a lányhoz, hogy közelebbről is tanulmányozhassa az arcát. Mielőtt kigondolhatott volna egy elmés megjegyzést, Baumi folytatta a mondandóját.
- Szóval ahogy mondtam mielőtt átrendezted az aljnövényzetet, meg kell mentenünk egy királylányt - rátette a kezét Rinwill orrára, a sárkány érezte a lány bőrének keménységét - Lehet, hogy egy kissé túlságosan hevesen reagáltam. Mielőtt a hátasom meg akart ölni, tulajdonképpen egészen érdekes élmény volt ez a magasban szárnyalás.
Másik kezét is az zöld pikkelyekre helyezve megragadta a sárkány orrát, és összevont szemöldökkel közelebb hajolt.
- De eszedbe se jusson ilyen őrültségeket csinálni anélkül, hogy megbeszélnéd velem előtte!
- Semmi fejjel lefele repülés, biztonságos magasság, értem! - bólogatott Rinwill - Gyakorolni kell a királylányra, lehet, hogy még lovon se ült.
Baumi megpaskolta a hatalmas orrot, majd belekapaszkodva kecsecsen lelengett a földre és elindult a tisztás felé a sárkány által alaposan kitaposott ösvényen.
- Azt hiszed, feladom a saját sárkányomat egy királylányért? - szólt vissza a válla felett.
- Szóval saját sárkányod van, de félsz a repüléstől? Miféle amazon vagy te? - trappolt utána vidáman Rinwill.
- Nem félek a repüléstől, csak kicsit kelekótya a hátasom. Mi az az amazon?
- Elképzelésem sincs!

- Segíts levenni ezt az izét a hátamról!
- A nyerget? Nem repülünk tovább?
- De de de, csak... majd meglátod. Jó lesz!
Együtt kiszabadították a testét a tucatnyi szíj és csat szorításából.
- Most állj hátrébb. Még. Még!
Rinwill megrázta magát, majd lehunyta a szemét, és szabadjára engedte a bensőjében tomboló tűzvihart. Teste először halványan, majd egyre erősebben kezdett világítani, furcsán zöldes fénybe borítva a napsütötte tisztást. Körülötte a még megmaradt fü is lángra lobbant majd pillanatok alatt hamuvá égett. Közben egyik szemét résnyire kinyitotta, és nem kellett csalódnia, Baumi arca a remélt csodálatot tükrözte. Ilyet biztos, hogy nem lát minden nap!
Lassan alábbhagyott a tündöklése. Körbenézett, nyakát tekerve próbált maga alá nézni.
- Rinwill, ez gyönyö... - kezdett bele lágy hangon a lány.
- Nézd Baumi! Üveg! Megolvasztottam a földet! - pattant hátrébb Rinwill, hogy Baumi is láthassa az elszórtan található csillogó kőzetet.
- Óóó, ez gyönyörű! - lépett közelebb Baumi.
- Ne érj hozzá! Még forró - mondta Rinwill, elállva az utat a szárnyával.

Rinwill úgy érezte, eléggé kipihente magát, hogy újra útra keljenek. Már felfedezték a tisztás minden zeg-zugát, kibeszélték Baumi repülési élményeit - vagyis inkább a lányból folyt a szó, miközben Rinwill egy magasban fészkelő madár fiókáit riogatta felágaskodva a fa oldalán, a felháborodott apa (vagy anya? a tollas jószágokhoz se értett igazán) közeli és heves csivitelésével kísérve. Akkor ereszkedett csak vissza a talajra, amikor a mérges kismadár minden bátorságát összeszedve nekirontott a sárkány pofájának. Lepattant a kemény pikkelyekről, de ez nem állította meg, és Rinwill nem akarta, hogy bántsa magát. A lány épp elpakolt valamit a zsákjába, úgy tűnt, készen áll ő is a folytatásra.
Rinwillnek újra kellett értékelnie a becsléseit, terveit a repüléssel kapcsolatban. Sokkal fárasztóbb volt Baumival a hátán, mint megszokta, pedig a lány határozottan a könnyebb emberek közé tartozott az eddig látottak alapján. A súly szokatlan elhelyezkedése is nehezítette a manőverezést, bár a nyereg mesterien helyén tartotta, ahogy azt nemrég bizonyította is a levegőben. Újra felszerelték a nyerget, Baumi elhelyezkedett a hátán, becsatolta magát. Rinwill nekikészült a felszállásnak.
- Következő pihenő: a királylány hálóterme! - közölte derűsen.
- Rinwill... Szeretnék megállni valahol, ha nem probléma. - mondta Baumi lágy hangon - Egy falu a folyó túloldalán, útbaesik.
Rinwill hátrafordította a fejét, a lány hangjában valami felkeltette a figyelmét. Pár pillanatig tanulmányozta, de nagy kék szemek nem árultak el semmit.
- Persze, menjünk. Szívesen rémisztgetek más embereket is! - válaszolta, valami reakcióra számítva, mivel a druidák a lelkükre kötötték, hogy ne mutassa magát emberek előtt.
Baumi olyan sokáig hallgatott, hogy Rinwill befejezettnek vélte a beszélgetést és már majdnem nekilendült, de aztán halkan, talán nem is az ő fülének szánva hozzátette:
- Nem fognak megijedni.
Megint az a hang. Rinwill nem tudta hova tenni, úgyhogy csak megrázta a fejét, és meglódult.


Bár már szürkületbe hajlott az idő, Rinwill messziről kiszúrta a falut, amiről Baumi beszélt. A „falu" szó túlzás volt, mivel sértetlen épületek nem voltak benne, és egy lelket sem látott mozgolódni. Ez megmagyarázta Baumi megnyugtató válaszát, és megkönnyítette a dolgát is, mivel landolhatott a közvetlen közelében, nem kellett szemtanúktól tartania. A druidák kérése, hogy kerülje az embereket felettébb furcsa volt, lévén ők is emberek voltak, és láthatóan előlük nem kellett elrejtőznie. Magyaráztak mindenféléről, riadalom, meg hírek terjedése, meg valami. Annyira nem érdekelte igazából, inkább csak bólogatott. Tulajdonképpen az egész előadás rémesen unalmas volt, ahhoz képest, hogy királylányt mentek szabadítani. Sok részlet, meg "politika", bármi is legyen az. Baumi is hasonlóan érezhetett, legalábbis amennyire az összenézéseikből ki tudta deríteni. Próbálta szórakoztatni a lányt füstkarikák fújásával amikor a fődruida nem nézett oda, de aztán észrevették és az összehúzott bozontos szemöldökök és metsző tekintetek között inkább úgy tett, mintha odafigyelne.
Amikor földet értek, Baumi lecsusszant a hátáról és lassú léptekkel indult el, be a faluba. Rinwill követte, nyakát ingatva jobbra és balra. Szó mi szó, valaki csúnyán elbánt ezzel a faluval. És már rég. Kiégett házak meredeztek szénfekete csontvázakként mindenfele, kőkerítések ledöntve. Az időről a mindent belepő gaz, a természet örökké masírozó mancsa árulkodott leginkább. Rinwillnek hirtelen tágra nyíltak a szemei, ahogy a porig égett falut nézte. Csak nem...?
- Ugye nem sárkányok... - mormolta halkan a lány hátának, de leginkább csak magának. Rinwill alaposabban szemügyre vette a környezetet, és úgy döntött, nem sárkányok voltak. Ha valamihez értett a repülésen kívül, akkor az a tűz volt, és ezt a pusztítást nem örvénylő lángcsóvák okozták, természetes úton terjedt néhány pontról.
A lány meg se hallotta. Egy különös mód épen maradt fapózna előtt állt, magát ölelve. Az alkotmány a falu közepe felé, egy nagyobb épület üszkös romjai előtt magaslott. A póznára szögezve a két kezénél fogva emberi maradványok lógtak, leginkább egy csontváz némi ruhafoszlánnyal. Az idő ezt is alaposan letisztogatta. Most már biztos volt benne, hogy nem sárkányok voltak: ilyesmikre se ingerük, se képességük nincs. Baumi halkan, a semmibe meredve kezdett el beszélni.
- Még a búvóhelyemen is hallottam, ahogy Öreg Rikka sikoltozik. Csak akkor mertem előjönni, amikor abbahagyta, nem is tudom, mennyi idő telt el. Meggyalázták a Wyrdfánkat, annyi tisztesség sem volt bennük, hogy... - A hangja elcsuklott. Megrázta a fejét, a tincsei lobogtak a még mindig kissé hamuszagú szellőben. Ingujjával megtörölte a szemét, és céltudatosan tovább indult.

Megállt az egyik kiégett rom előtt, és csak nézett hosszú ideig.
- Ez volt a házunk.
Besétált az ajtó maradványain, kezét a fal derékmagasságú kő alapján húzva.
- Itt volt a kályha, anyával itt sütöttük a cseresznyés pitét amikor apát vártuk. Itt volt az ágy - mutatott egy téglalap formájú maradványra.
Lassan kisétált a hátsó "ajtón".
- Apa mindig ide jött ki, ha javítani kellett valamit, megfoltozni a ruhámat vagy cipőtalpat rögzíteni. Mindig ezt a hülye dalt fütyülgette.
A füttyszó lenyűgözte Rinwillt. Azt hitte, ez csak a madarak képessége. Mielőtt hangot adhatott volna elképedésének, a lány abbahagyta térdre rogyott a házfal tövében.
- Apa, úgy hiányzol - suttogta könnyes szemmel. Összeszorított szemmel, hosszú ideig csak ült, és ránézésre küzdött a sírással. A sárkány félrenézett, de így is érezte az enyhén sós illatot. Megrebbent a szárnya, aztán eszébe jutott, korábban mi történt, amikor betakarta, úgyhogy csak kényelmetlenül álldogállt egyik lábáról a másikra. Nem akarta otthagyni a lányt, de nem tudta, hogy segíthetne neki. Amaz egy idő után szipogva felállt, az inge szélével megtörölte a szemeit, az orrát, majd felnézett, egyenesen Rinwill smaragzöld szemeibe, kék szemeiben acélos hidegség honolt.
- Minz úgy tudja, nem emlékszem semmire, a gyilkolásra, a vérre... És legfőképp arra a negédes hangú némberre - kezdte magyarázni, egyre tüzesebb hangon - Idejött, az én falumba a többi alulöltözött nimfával, és felgyújtott mindent, megölt mindenkit, akit ismertem. Ki fogom csinálni, ha belepusztulok is!
Körbenézett a kertben, kicsit lihegve, haja az arcában. Rinwill zavartan pislogott. Baumi eddig mindig kedves és vidám volt, váratlan volt tőle ez a kirohanás.
- Apa, esküszöm, megbosszullak - mormolta ökölbeszorított kézzel, hogy belefehéredtek az ujjbegyei.
Rinwill a szemébe nézett egy darabig, majd elfordult, tanulmányozta a valaha volt főtéren felszögelt csontvázat, amit csupaszra pucolt a természet és besárgított az idő. Az ösztönei azt súgták, hogy a bosszú nem megoldás. De elégszer látta, hova vezet a beletörődés, és nem kért belőle. Most érezte sok idő óta először, hogy van egy társa, még ha ilyen törékeny és furcsa is.
Baumi törte meg a csendet.
- Rinwill, ne haragudj, nem akartam rádzúdítani ezt a sok...
- Nem, ne szabadkozz. Értelek. Dühös vagy, és jogosan. Ez a hely előhozott emlékeket. Engem nem érdekelnek különösebben a nimfák. De - dörmögte Rinwill szokatlanul komoly hangon, szemét végigjáratva a lerontott falun - nem gondolom, hogy a nimfák lemészárlása vagy a lakhelyük felgyújtása megoldás bármire. Mármint ez a véleményem, tudom, hogy én csak egy buta, fiatal sárkány vagyok, de még soha nem kelt életre semmi a gyilkolástól - fejezte be Rinwill, a végét már szinte motyogva. Visszanézett Baumira, aki közben egészen közel sétált, csupán pár tenyérnyiről néztek egymás szemébe.
- Rinwill... - lépett még közelebb Baumi, két kezét a sárkány fejének két oldalára helyezve.
Tán egy percig is álltak így, egymás tekintetébe mélyedve. Rinwillnek kavarogtak a gondolatai, Baumi fájdalma és haragja benne is felpiszkált valamit.
A lány törte meg a kapcsolatot, hátrébb lépve, majd elindulva kifele a faluból.
- Szerintem itt végeztünk is. Akarsz hallani egy titkot? - kérdezte hátrapillantva az őt lassan követő sárkányt.
- Csupa fül vagyok... Már úgy értem, nincs fülem de... Vagyis van csak... Mindegy - zavarodott bele saját magába Rinwill - Szóval milyen titokba nyerhetek beavatást?
- Amikor még itt éltem, amikor kislány voltam, itt volt egy másik nevem. Nyolc éve nem hallottam, mióta Minz befogadott, de most úgy érzem, ideje újra elővenni. Apa, anya és a többiek mind Veronikának szólítottak.
- Furcsa név. Itt mindenkinek furcsa neve van? Hogy is hívják a királylányt, akit meg kell mentenünk?
- Azure - lassított le Baumi és nézett fel a mellette caplató sárkányra csípőre tett kézzel - Tudod Rinwill, nem illik mások nevét kritizálni.
Rinwill nem lassított, inkább felemelte a fejét és előre nézett.
- Látom gyorsan visszaszoktál a hercegnők és királynők világába, ha már az illendőségen aggódsz. És én még amazonnak hívtalak! - fakadt ki drámaian.
- De tényleg, mi az az amazon? - érte utól a sárkányt sietős léptekkel Baumi.
- Valaki, akit nem érdekel az illem!
- Rinwill!!

Kiértek a tisztásra, ahol leszálltak. Baumi felmászott a nyeregbe, valami dallamot fütyörészett elmélázva. Majd összevonta a szemöldökét.
- Rinwill, tudtok ti sárkányok fütyülni?
- Eh, az öregek soha nem alacsonyodnának le odáig, hogy madarakat utánozzanak. Szóval, hogy is kell?
Próbálta leutánozni Baumi módszerét, furcsa, köpködő hangokat produkálva.
- Nem, csücsörítsd a szádat! - irányította a lány mosolyogva - A nyelvedet meg tartsd így - próbálta mutatni száját tátva.
- Kedves amazonom, láttad már te az én nyelvemet? - nyújtotta Rinwill a hosszú, egészen nem emberi nyelvét a lány felé.
- Neked még a nyelved is zöld! - mondta csodálkozva Baumi.
- Mégis milyen színű lenne? Mindegy is, ideje indulni, kalandra fel! - kiáltotta a sárkány, majd sebességet gyűjtött és felkapaszkodott a levegőbe. Sokkal jobban tűrte a lány a megrázkódtatásokat, gondolta ahogy hátranézett leellenőrizni, hogy minden rendben van-e, és Baumi - vagy Veronika - mosollyal az arcán integetett előre. Előrefordult, bele a menetszélbe, és becsücsörítette a száját, amennyire tudta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése